NONSTOP FORDÍTÁS – ONLINE DÍJKALKULÁTOR

Clients

Ők már minket választottak

További referenciák

Kiemelt referenciáink

 Az Aquis Innovo  hazánk egyik legmeghatárózóbb informatikai cége. Közös projektjeink során többek közt szerződések holland-angol fordítását készítettük el számukra.

A Bonafarm csoport Magyarország egyik legjelentősebb szereplője a mezőgazdaság és a feldolgozóipar területén. Az évek során pénzügyi dokumentumok és különféle szerződések főként angol fordításában vettünk részt.

A CHS Hungary Kft. a magyar számítástechnikai piac legnagyobb disztribútora, 1999. óta Magyarország TOP-200 vállalata között jegyzik. Az évek során licensz-, forgalmazási-, szállítási-, és számos egyéb típusú szerződés, jellemzően angol fordításában segítettünk.

Út-, vasút-, forgalomtechnikai tervezés, hálózati elemzések, víz-, csatorna-, gáz-, távfűtés-, elektromos hálózat tervezése és gépészet egyik legjelentősebb szereplője.  2017-ben egy vasúti témakörű műszaki szöveg magyar-angol fordításában vettünk részt, több másik irodával. A teljes összefésült szöveg lektorálásával végül minket bíztak meg. 

A Mapei Magyarország egyik legjelentősebb építőipari segédanyag gyártó- és forgalmazó vállalata. Első 2013-as közös munkánk óta gyártási folyamatokhoz és biztonsági intézkedésekhez kapcsolódó előírások angol-magyar és magyar-angol fordításában segítünk.

Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt tevékenysége befektetési alapkezelés, ezen belül közvetlenül, vagy közvetett módon ingatlanba fektető alapok kezelése. Nagy értékű ingatlanokkal kapcsolatos szerződések fordításában segítettünk öt éven át.

Építőipari referenciák

ÉPÍTŐIPAR

Porr Építési Kft., M6 Dunaújváros-Szekszárd Kkt, M6 autópálya Építési Kkt.
Wiebe Hungaria Vasútépítő Kft.
MAÉPTESZT KFT/VEGYÉPSZER CSOPORT, Budapest, XV.
ÉPSZERK PANNÓNIA INVEST ÉPÍTŐIPARI KFT., Bp. III.
DOMINÓ KFT., Kecskemét (Bács-Kiskun megye) 
BURKEN KFT., Budapest, XV. 
TREND ÉPÍTŐ ZRT., Bp. IV.
SPEC-PROFIL KFT., Szakolya (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
PURATOR HUNGARIA Kft., Budapest, XII.
KOLBA ÉS TÁRSAI KFT, Budapest V.
KRONOWOOD HUNGARY KFT., Tárnok (Pest megye)
ZÁÉV Zrt. Zalaegerszeg (Zala megye)
ARTONIC DESIGN KFT., Bp. XI.
JELLINEK ÉS TARSAI KFT, Budapest V. 
EMAB Zrt., Törökbálint (Pest megye)
PILIS - BAU 2002 KFT, Pilis (Pilisborosjenő) (Pest megye)
OVENTROP MAGYARORSZÁG KFT., Budapest, IX.
DLH HUNGARY KFT, Bp. IV. 
BATTAI KFT., Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
SPEC-PROFIL KFT., Szakolya (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
KUHN FÖLDMUNKAGÉP KFT, Budapest XXIII.
GEFO BT., BARANYA, Hidas (Baranya megye)
AIG/LINCOLN KFT., Budapest XI. 
MAPEI KFT., Budaörs (Pest megye)
BARTAL ÉS RABB ÉPÍTŐIPARI TERVEZŐ KFT., Pécs (Baranya megye)
ÁTRIMEX ÉPÍTŐIPARI, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESESKEDELMI KFT. Békéscsaba (Békés megye)
SZILÁGYI ÉS TÁRSA BT, Üröm (Pest megye)
ERAMIS ENERGETIKAI ÉS SZIGETELÉSTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT
SCA PACKAGING HUNGARY KFT., Nagykáta (Pest megye)
faipar, hullámtermék gyártás, műanyag és papíripar
MAÉP KIADÓ KFT., Budapest II.
ABLAKNET, Budapest VI.
COVENT RT., Budapest, XII. 
ENGEL DEPO, Bp., III.
I.G.M-H KFT., Budakalász (Pest megye), 
TEGOLA UNGARESE, Bp. III.
PÖRNER TERVEZŐ ÉS FŐVÁLLALKOZÓ KFT., Budapest VIII.
BITIMPEX KFT., Bp. XXII. 
BALOBAU KFT, Salgótarján (Nógrád megye) 
KPP HUNGARY KFT., Bp. XI. 
K'-ART ÉPÍTŐ ZRT., Hódmezővásárhely (Csongrád megye)
MOLNÁRBETON BETONGYÁRTÓ KFT, Bp. X. 
KIVITEL '96 KFT, Bp. IV
VÁGÓ BT, Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
BARTAL ÉS RABB KFT., Pécs (Baranya megye)
GRABARICS ÉPÍTŐIPARI KFT, Dunaújváros (Fejér megye)
Milénia Kft.,
Budapest, XI. , 

Építőipari referenciák

Néhány ÉPÍTŐIPARI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ építőipari műszaki engedély
▪ építőipari termékek - tesztprotokoll és bizonyítvány
▪ építőipari szoftverek fordítása
▪ építőipari termékkatalógus
▪ építőipari termékkatalógus - kivonat
▪ épületakusztika, zajvédelem
▪ épület felújítási dokumentáció
▪ ajánlat épület kivitelezésére
▪ ajánlat létesítménykezelés és műszaki felügyelet szolgáltatásokra
▪ ajánlat műhely és iroda épület kivitelezési munkáira
▪ alvállalkozói szerződés
▪ alvállalkozói szerződés szerkezeti munkák kivitelezésére
▪ alvállalkozói szerződés szerkezeti munkák kivitelezésére
▪ ár, fizetési-, biztonsági- és szállítási feltételek
▪ átadás – átvételi dokumentáció
▪ audiovizuális rendszerei, kiviteli tervdokumentáció
▪ autópálya tervezési és kivitelezési leírás
▪ vasútépítéshez kapcsolódó műszaki dokumentációk
▪ beruházás és pénzügyi folyamatainak ellenőrzése
▪ burkoló anyagok - karbantartási utasítás
▪ építési engedélyezési terv és épületgépészeti műszaki leírás
▪ építési megbeszélés
▪ építési mód engedélyezés
▪ építési projekt
▪ építészeti terv véleményezése
▪ építkezés - általános szerződési feltételek
▪ építkezés: megrendelés visszaigazolása
▪ építkezési szerződés
▪ erőmű „condensate-pit” szerkezetépítéséhez: munkagödör munkatérhatárolási kiviteli terv.
▪ fa homlokzatok szerelése
▪ gipszkarton profilok és tartozékok ismertetése, árlistája
▪ hidegburkoló munka leírása
▪ ingatlan - piaci értékbecslés
▪ ingatlan felértékelés
▪ karbantartási utasítás
▪ kiértékelés
▪ kiviteli tervdokumentáció
▪ költségvetés
▪ megvalósíthatósági tanulmány
▪ minőségbiztosítási terv
▪ munkavégzés feltételei
▪ műszaki költségvetés
▪ projekt szerződés
▪ speciális szigetelő- és tűzvédelmi anyagok ismertetése
▪ statikai felülvizsgálata
▪ szakvélemény
▪ talajmechanikai szakvélemény biogáz üzem tervezéséhez
▪ tartalék anyag lista
▪ technológiai utasítás
▪ technológiai utasítás felső síkú födém zsaluzat építéséhez
▪ teljes tervezési és kivitelezési dokumentáció
▪ vakolatjavító anyagok ismertetése
▪ vállalkozási szerződés
▪ vállalkozási szerződés építőipari szolgáltatások kivitelezéséhez

Épületgépészet

ÉPÜLETGÉPÉSZET


MAÉPTESZT KFT/VEGYÉPSZER CSOPORT, Budapest, XV.
FŐSZER ELECTRIC ZRT, Szeged (Csongrád megye) 
Baltavári Redőny Kft., Székesfehérvár (Fejér megye)
ENER-G ENERGIA TECHNOLÓGIA ZRT.
FAULHABER MOTORS HUNGÁRIA KFT., Albertirsa (Pest megye),
OVENTROP MAGYARORSZÁG KFT., Budapest, IX.
I.G.M-H KFT., Budakalász (Pest megye)
GEFO IPARI, ÉPÜLETGÉPÉSZ TERVEZŐ, KIVITELEZŐ KERESKEDELMI BT., Hidas (Baranya megye)

HŐ - KÉP KFT., Komárom (Komárom-Esztergom megye)
RAMTECH KERESKEDELMI KFT., Budapest, XIII.
GEO-SZERK MÉRNÖKI KFT, Bp. I.
TERTAK KFT., Pomáz (Pest megye)
HUNIWAR KFT, Örményes (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
METRUM FÉM- ÉS MŰSZERIPARI KFT. Budapest X.
B-INDUCOOP KFT, Bp. XI.
BINER'95 KFT., Tata (Komárom-Esztergom megye)
PARATEXT KFT, Kaposvár (Somogy megye)
VÍZGÉPEKET ÉS ACÉLSZERKEZETEKET GYÁRTÓ KFT, Gyula (Békés megye)
MT-ENERGIE GMBH
ERAMUS ENERGETIKAI ÉS SZIGETELÉSTECHNIKAI MÉRNÖKIRODA KFT. Solymár (Pest megye)

Épületgépészet

Néhány ÉPÜLETGÉPÉSZETI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ központi fűtés kiviteli terv
▪ épületgépészeti tervezői nyilatkozat
▪ épületgépészeti műszaki leírás
▪ automatika anyaglista
▪ a magyarországi épületautomatizálási piac
▪ épületgépészeti költségvetés
▪ ajánlat épületgépészeti kivitelezésére
▪ alvállalkozói szerződés szerkezeti munkák kivitelezésére
▪ épület gépészeti terve
▪ karbantartási információk forgó- és tolóajtókhoz
▪ megvalósulási dokumentáció
▪ épületakusztika, zajvédelem
▪ öntapadós horganylemez vasalatok korrózióvédelmére

Kérjen ingyenes próbafordítást és árajánlatot >>>

Hűtő- és fűtéstechnika referenciák

FŐSZER ELECTRIC ZRT., Szeged (Csongrád megye)
HYDRO-THERTM KFT, Bp. XI.
SZANYÓ KFT. Bp., III,
DEWA ZRT. Budaörs (Pest megye)
TÖRÖK FŰTÉSTECHNIKA KFT., Veszprém, (Veszprém megye)
BUNDY KFT.. Jászárokszállás (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Néhány HŰTÉS- ÉS FŰTÉSTECHNIKAI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ kiviteli terv - légtechnika
▪ Szabályozó a hőszivattyú berendezésekhez- felhasználói kézikönyv
▪ olaj kazán, kezelési útmutató
▪ Hűtés napenergiával: prospektus
▪ gázkészülékek: gépkönyv fordítása
▪ központi fűtés, tervdokumentáció
▪ légkondícionáló berendezés, használati utasítás
▪ háztartási hűtőszekrény, kezelési utasítás
▪ klímaberendezés, műszaki leírás
▪ húsipari hűtőkamra üzembe helyezési utasítás
▪ gázkazán, szerelési utasítás
▪ karbantartás légtechnikai, hőellátó, kogenerációs, vagy trigenerációs rendszerekhez>

Energiaipar, környezetvédelem

ENER-G ENERGIA TECHNOLÓGIA ZRT.Budapest, X.
CSEPELI ÁRAMTERMELŐ KFT., Budapest, VII.

SHELL HUNGARY RT., Bp. III. Óbuda
HUNGARO ENERGY KFT., Pécs (Baranya megye)
AERZEN HUNGÁRIA ENERGETIKAI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI KFT., Bp., III.
MAXICONT MÉRNÖKI SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI KFT., Biatorbágy (Pest megye),
CST-CSEPEL TECHNÓ KFT, Bp. XXI.,  
MT-ENERGIE GMBH – NÉMETORSZÁG

Néhány ENERGIAIPARI és KÖRNYEZETVÉDELMI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Hőerőmű Kémény szigetelésvédő - Statikai számítás
▪ Befektetés egy magyarországi energiaprojektbe
▪ Depóniagáz energiatermelő létesítés lehetőségei
▪ Energia szolgáltatási szerződés
▪ Mentési terv - erőműnél
▪ Villamos-energia Továbbadási és Belső Mérlegkör Szerződés
▪ Földgáz-kereskedelmi műkodesi engedély
▪ Talajmechanikai szakvélemény biogáz üzem tervezéséhez
▪ Pályázati kiírás központi energiaellátó rendszer megvalósítására és üzemeltetésére
▪ Energetikai szolgáltató vállalat bemutatása
▪ karbantartás légtechnikai, hőellátó, kogenerációs, vagy trigenerációs rendszerekhez
▪ Energia szolgáltatási szerződés módosítása
▪ KISERŐMŰ Részletes műszaki leírása
▪ Cégbemutató: Energia menedzsment, Hulladékból energia, kogeneráció, megújuló energia
▪ Energetikai Veszteségfelmérés Audit
▪ Konzultációs támogatás energiahatékonysági programhoz
▪ Korm. rendelet a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról
▪ Kombinált hő és energiatermelő rendszer, valamint a hozzá kapcsolódó környezetvédelmi tanulmány ismertetése
▪ KÁT megtérülés vizsgálat - Magyar Energia Hivatal

Néhány KÖRNYEZETVÉDELMI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Környezetvédelmi határozat
▪ Környezetvédelmi politika
▪ hulladéklerakó hasznosítása, mint villamos energiatermelő - Műszaki felülvizsgálat
▪ környezetvizsgálói jelentés
▪ Földgáz-kereskedelmi müködési engedély
▪ Szennyvíztisztító telep - biztonsági rácsok: technológiai utasítás, terhelési próba, minőségi bizonyítvány
▪ Pályázati kiírás központi energiaellátó rendszer megvalósítására és üzemeltetésére
▪ karbantartás légtechnikai, hőellátó, kogenerációs, vagy trigenerációs rendszerekhez
▪ Vegyi anyagok regisztrációja, kiértékelése és korlátozása

Elektromosság, elektronika, biztonságtechnika

AGMI Anyagvizsgáló és Minőségellenőrző ZRt. Bp. XXI. ker. (Csepel)
FŐSZER ELECTRIC ZRT., Szeged (Csongrád megye) 
MIGÉRT, Bp. VI.
MMG Biztonságtechnikai Intézet, Bp., XII.
ELSINCO KFT., Bp. XIII.
ULBRICH Kft., Érd (Pest megye)
MegaWatt 1 Kft,, Bp. III.
SCHRACK SECONET HUNGARIA KFT, Bp. XII.
COWI Magyarország Kft.,
Budapest, XIII.

Néhány ELEKTROMOSSÁGI-, ELEKTRONIKAI- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

Néhány ELEKTROMOSSÁGI-, ELEKTRONIKAI- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ elektronikus játékok - használati utasítás
▪ érintésvédelmi jegyzőkönyv
▪ villamosipari vállalkozás- bemutatkozás
▪ elektromos anyagkiírás

Kérjen ingyenes próbafordítást és árajánlatot >>>

Gépészet, gépgyártás, műszergyártás, fémipar, anyagvizsgálat

AGMI ZRt. Mechanikai és Analitikai Vizsgálati Laboratórium Bp., XXI. (Csepel),
Olympus NDT/Absolute Méréstechnika Kft. Budapest, XIV.
FAULHABER MOTORS HUNGÁRIA KFT., Albertirsa (Pest megye)
AXIAL KFT., Baja (Bács-Kiskun megye)
TIFOR KFT, Bp., I.
BRUNNER FÉMMEGMUNKÁLÓ KFT, Vecsés (Pest megye)
MINT EAST KFT, Budapest X.
DOROZS HIDRAULIKA KFT., Kiskőrös (Bács-Kiskun megye)
ULBRICH KFT., Érd (Pest megye)
OPAR KFT, Martfű (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
DEWA ZRT., Budaörs (Pest megye)
GLOB- METAL KFT, Törökbálint (Pest megye)
KE-TECH, Bp. XVIII.
MIGÉRT, Bp. VI.
KME HUNGÁRIA SZÍNESFÉM KFT., Budapest, XI.
FAULHABER MOTORS HUNGÁRIA KFT., Albertirsa (Pest megye)
O.D.B.-Duna Kft., Budapest VI.

Néhány GÉPÉSZETI-, GÉPGYÁRTÁSI-, MŰSZERGYÁRTÁSI-, FÉMIPARI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ kétfokozatú homlokkúp fogaskerekes hajtómű
▪ épület magas szintű technológiája
▪ alumínium tömb és durvahuzal gyártástechnológiai leírása
▪ görgős zsámolyok - útmutató
▪ ólommentes tömör lágyforrasz - biztonsági adatlap
▪ hidraulikus tároló berendezés
▪ univerzális töltő és vizsgálóberendezés gumiballonos-, dugattyús- és membrános tárolóhoz
▪ merülő szivattyú: műszaki leírás, kezelési útmutató. szerelési előírások
▪ elektromos beállító berendezés integrált vezérléssel - használati utasítás
▪ olaj anyagbiztonsági adatlap
▪ hidraulikus vákuum présgép - használati utasítás
▪ présgép - kezelési utasítás
▪ műhelyprés kezelési utasítása
▪ hidraulikus egyengető prés általános kezelési utasítása.
▪ cégbemutató honlaphoz: lemezalakítás, hegesztés, forgácsolás
▪ árajánlat szórásos felületkezelő sorra
▪ emelő berendezés műszaki specifikációja
▪ automatikus raklap mozgató rendszer
▪ tároló rendszerek használata és karbantartása
▪ emelő berendezés
▪ hidraulikus rendszerek szabályzástechnikai követelményei fűtő, hűtő, ivóvíz minőségű meleg víz és légtechnikai berendezések tervezéséhez és kivitelezéséhez
▪ hajalógép gépkönyv fordítása
▪ fűrész gép kezelési útmutató
▪ használati útmutató omi ipari szűrőkhöz
▪ gyártómű bizonyítvány
▪ megfelelőségi nyilatkozat
▪ veszély analízis
▪ certifikált hegesztő szaküzem
▪ acélfajták megválasztása a hegesztett acélépítmények részére
▪ hidraulikus szerelő készlet - kezelési utasítás
▪ motor szerelése és beüzemelése.
▪ szivattyú műszaki leírása
▪ tároló tartály - szilárdsági számítások
▪ orvosi műszerek - fogászati digitális képalkotó eszköz (röntgen készülék)
▪ végtag rehabilitációs készülék - orvosi műszer, műszaki leírás

Néhány ANYAGVIZSGÁLATI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Kazánforrcső vizsgálata
▪ Alumínium öntvény szakítóvizsgálata
▪ UH falvastagság mérés
▪ Video Probe Használati útmutató
▪ Acéllemezből készült idom hibavizsgálata
▪ Vetőfej PU D1 típusú alkatrészek vizsgálata
▪ Nagyfeszültségű átvezetőre szerelt csatlakozó karok mechanikai vizsgálata
▪ Transzformátorok ▪ külső mechanikus hatással szembeni ellenállásának vizsgálata
▪ Hegesztéstechnológia jóváhagyásához szükséges vizsgálatok
▪ nagynyomású csatlakozó hibavizsgálata
▪ kazán meghibásodott hálótartó gerenda vizsgálata
▪ Transzformátorok külső mechanikus hatással szembeni ellenállásának vizsgálata
▪ csőidomok anyagvizsgálata, szakvélemény
▪ Vizsgálati jegyzőkönyv - melegvíz hálózati csövek vizsgálata
▪ Vizsgálati jegyzőkönyv - bronz csőidomok anyagvizsgálata
▪ Padlóburkoló anyagok csúszásgátló tulajdonságainak vizsgálata
▪ Anyagok elektromos vezetőképességét vizsgáló készülék: műszaki referencia és kezelési kézikönyv
▪ UV-technológia: Felhasználói kézikönyv
▪ Számítógépes radiográfia
▪ Bevonatvastagság mérő eszköz
▪ menetes kötőelemek feszültségének és bilincsterhelésének ultraszonikus mérése
▪ Hordozható Pulzációs légörvény műszer
▪ Falvastagságmérő és adattároló műszer
▪ Mobil hegesztési varrat ellenőrző műszer
▪ Vizsgálati Beszámoló: bútor vizsgálata
▪ Szennyvíztisztító telep - biztonsági rácsok: technológiai utasítás, terhelési próba, minőségi bizonyítvány
▪ Cipő csúszás ellenállóságának laboratóriumi vizsgálata és értékelése
▪ Méretbeli követelmények rétegezésekhez
▪ Bevonatok – acél alkatrészek Cr(VI)-mentes védelme,
▪ szigetelések vizsgálatára szolgál készülék termékleírása
▪ TOP View kijelző műszer műszaki leírása
▪ Hordozható laboratórium fém elemzéshez
▪ Ipari röntgen berendezés
▪ Átvilágító lámpa és átvilágító fülke
▪ Ultrahangos anyagvizsgálat
▪ Örvényáramos vizsgálat
▪ Fázisvezérelt rácsvizsgálat
▪ Repedésvizsgáló

Informatika, távközlés

AAM Vezetési Informatikai Tanácsadó zRt. Bp. XIII.
Cardinal informatikai Kft. Bp. II.
DATAHOUSE Kft., Budapest, VII.
TAC Informationstechnologie
Online Üzleti Informatika Zrt. Bp. III.
MENAS INFORMATIKAI ÉS TANÁCSADÓ ZRT., Bp, XII.
Euro One Számítástechnikai Rt. Budapest, XI.
VARINEX Informatikai Zrt Bp. XIV.
MMG Biztonságtechnikai Intézet, Bp., XII.
ELSINCO KFT., Bp. XIII. 
ULBRICH Kft., Érd (Pest megye)

Néhány INFORMATIKAI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Készletnyilvántartó program leírása
▪ SZOFTVER LICENSZ SZERZŐDÉS
▪ utófeldolgozó szoftver csomag adat visszakereséshez, feldolgozáshoz és a POS adatok kijelzéséhez
▪ automata gépsor szoftver leírásának fordítása
▪ Átviteli hálózati távvezetékek levegőből történő diagnosztika és geodéziai felmérése
▪ SZOFTVER FELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉS
▪ jármű forgalmi engedélyeztetés - program-excel táblázat
▪ Minőségellenőrzési vizsgálatot elősegítő szoftver leírása

Gépjármű ipar

TURBÓ SZERVIZ-FELCSIKI BT. Bp., IX.
PETRÁNYI - AUTÓ KFT., Bp. XIX
Polgár (Hajdú-Bihar megye), AUTÓALKATRÉSZ KERESKEDELMI KFT., Polgár (Hajdú-Bihar megye) 
RÁBA JÁRMŰIPARI ALKATRÉSZGYÁRTÓ KFT.,, Győr (Győr-Moson-Sopron megye) 
BRIDGESTONE MAGYARORSZÁG KFT, Bp. III.
ZF LENKSYSTEME HUNGÁRIA KFT, Eger (Heves megye)

Néhány GÉPJÁRMŰIPARI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ jármű forgalmi engedélyeztetés - program-excel táblázat
▪ gépjármű műszaki gépkönyvének fordítása
▪ autómosó berendezés - használati, karbantartási és kezelési utasítás
▪ motor és futómű alkatrészek ismertetése
▪ Teszt használati utasítása: albumin, ferritin, KOLINESZTERÁZ, GLUKÓZ vizsgálata (diagnosztika)
▪ szerelési, kezelési és karbantartási utasítás fordítása
▪ Kábelkocsi kezelési utasítás
▪ Fékberendezés karbantartása és beállítása

Vegyipar, műanyagipar, textilipar

AGMI ZRT, Bp., XXI.
FÁMA GYÓGYKOZMETIKAI ÉS VEGYÉSZETI KFT, Budapest III,
REAL PLAST KFT, Bp. XIII.
M-PLAST KFT, Békéscsaba (Békés megye)
SCA PACKAGING HUNGARY KFT., Nagykáta (Pest megye)
ANTICIMEX HUNGÁRIA KFT, Pomáz (Pest megye)
ICO ZRT., Pomáz (Pest megye)
POLIFOAM KFT., Bp. IX.
NATURAL DOCTOR HUNGARY KFT., Debrecen (Hajdú-Bihar megye)
DIALAB KFT., Budapest, II.
PANA Kft., Dunavecse (Bács-Kiskun megye)
Hermann Textilkereskedelmi Kft., Bp. XI.

Néhány VEGYÉSZETI, MŰANYAGIPARI és TEXTILIPSRI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Teszt használati utasítása: albumin, ferritin, KOLINESZTERÁZ, GLUKÓZ vizsgálata (diagnosztika)
▪ ragasztó katalógus
▪ Latex tartalmú szennyvíz előkészítése a textil és szőnyegiparban

Faipar, bútoripar, papíripar, nyomdaipar

EX KFT., Jászberény (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
SCA PACKAGING HUNGARY KFT., Nagykáta (Pest megye),
HAMBURGER HUNGÁRIA KFT, Dunaújváros (Fejér megye)
DUNAPACK ZRT., Bp. XXI.
SCA PACKAGING HUNGARY KFT., Nagykáta (Pest megye)
SE-CO-PA BT, Budapest III.
KIRÁLY NYOMDA, Gyál (Pest megye)
PRO SYSTEM PRINT KFT., Bp. XV.
PAULUS KFT, Szentendre (Pest megye)

Néhány FAIPARI, BÚTORIPARI, PAPÍRIRARI és NYOMDAIPARI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Parkettagyár javasolt létesítésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány felülvizsgálata
▪ Üzleti Jelentés
▪ Faáruk - gyártói tanúsítvány
▪ ragasztott asztalos alapanyag gyártási műszaki feltételei
▪ Parkettagyár építési projektjének finanszírozása
▪ fa homlokzatok szerelése
▪ Tanúsítvány faipari termékre
▪ Vizsgálati Beszámoló: bútor vizsgálata
▪ EN ISO szabvány - Papír és deszka- súly meghatározása
▪ Nyomdagép műszaki dokumentáció
▪ MÉRÉS - ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNIKA: Hornyolásnál alkalmazott mérőrendszer
▪ papírhenger raktár daruk - készenléti szerződés
▪ "Papíripari adalékanyagok, termékleírás és biztonsági adatlapok:
▪ Felületenyvező szer papírokhoz és kartonokhoz,
▪ emulzió-habzásmentesítő és szellőztető Karton- és papírgyártásnál "

Élelmiszeripar

UNIVER PRODUCT RT, Kecskemét (Bács-Kiskun megye)
HEINEKEN HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK ZRT., Bp., XVI.
ÖCSI HÚS ZRT. , Mátészalka (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
SOMA'S TRADE KFT. , Budapest, XVII.
MOSONI KENYÉR ZRT., Mosonmagyaróvár (Győr-Moson-Sopron megye)
URBÁN ÉA URBÁN KFT, Budakalász (Pest megye)

Néhány ÉLELMISZERIPARI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ hús hatósági ellenőrzése: jegyzőkönyv
▪ borcímkék feliratozása
▪ sajtok termékleírása
▪ Pálinka készítő cég bemutatása
▪ Konzerv csemegekukorica gyártási dokumentum
▪ Állategészségügyi ellenőrzés: hús készítmények - jegyzőkönyv
▪ Sajtgyártó üzem - ismertető fordítása

Vendéglátó ipari gépek, berendezések

WURTH-KENDE KFT. Bp. XI.
VENDI HUNGÁRIA KFT., Szekszárd (Tolna megye)

Néhány VENDÉGLÁTÓIPARI GÉPEK, BERENDEZÉSEK szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ FŐZŐBERENDEZÉS - EC – MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT
▪ éttermi konyha műszaki átadása: teljes tervezési dokumentáció és a berendezések használati utasításainak fordítása
▪ Lágyfaglaltgépek műszaki leírása - honlap fordítása

Beruházás, ingatlanpiac

FŐSZER ELECTRIC ZRT., Szeged (Csongrád megye)
DOMEX TRADE KFT., Bp. X.
POWER BRIDGE KFT. Bp., XIII.,
ENSTO ELSTO KFT., Bp., IV.
OVERLAND LIFESTYLES KFT., Budapest, XIII.
ÉPSZERK PANNÓNIA INVEST ÉPÍTŐIPARI KFT., Bp. III.
TREND ÉPÍTŐ ZRT., Bp. IV.
PURATOR HUNGARIA Kft., Budapest, XII.
ZÁÉV Zrt. Zalaegerszeg (Zala megye)
WWW.EPULETTAR.HU, Bp.
AIG/LINCOLN KFT., Budapest XI.
MAÉP KIADÓ KFT., Budapest II.
COVENT RT., Budapest, XII.
ENGEL DEPO, Bp., III.
KIVITEL '96 KFT, Bp. IV.
MILÉNIA Kft.,
Budapest, XI. 

Néhány szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból - BERUHÁZÁS, INGATLANPIAC:

▪ beruházások - fejlesztési stratégia
▪ értékbecslési szakvélemény - szálloda
▪ Értékelői jelentés ingatlanokról
▪ Ingatlanforgalmi értékbecslés
▪ Épület - Adásvételi szerződés
▪ Ingatlan adásvételi szerződés
▪ ingatlan - piaci értékbecslés

Kereskedelem, logisztika

FORMATEX KFT. , Bp. XI.
FŐSZER ELECTRIC ZRT., Szeged (Csongrád megye),
DOMEX TRADE KFT., Bp. X.
WURTH-KENDE GASTRO KFT., Bp., XI.
ICO ZRT., Pomáz (Pest megye)
POWER BRIDGE KFT., Bp., XIII.,
ENSTO ELSTO KFT., Bp., IV.
3D KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT., Bp. IX. 
OVERLAND LIFESTYLES KFT., Budapest, XIII.
AXIAL KFT., Baja (Bács-Kiskun megye) 
PLUMAVIS, Budapest, XI.
DOROZS HIDRAULIKA KFT., Kiskőrös (Bács-Kiskun megye)
AQUILA BUSZ DESIGN KFT, Bp., XI.
AMMA ZRT., Bp. IV.
BÉKÉSI PÁLINKÁRIUM, Bp. VII. 
INTERFIX KFT, Bp. XI.
POWER BRIDGE KFT., Bp. XIII.
IH TIMBER KFT., Szokolya (Pest megye)
MEDIKÉMIA ZRT., Szeged (Csongrád megye)
H-DUCK KFT, Sárvár (Vas megye)
ICO ZRT., Pomáz (Pest megye)
ENSTO ELSTO KFT., Bp. IV.
PANNÓNIA AUTÓCENTRUM KFT, Szigetszentmiklós, 
VAL KERESK. ÉS SZOLG. KFT, Tass,  
LOGI-STORE KFT., Budaörs (Pest megye)
VINCO LOGISZTIKAI KFT., Sűlysáp (Pest megye),
TRANS FRANCI CARGO, Budapest XI.
CUNNINGHAM LINDSEY HUNG. KFT., Bp. XXI.
DOMINO LOGISTIC KFT., Szombathely
P&G LOGISTIC' KFT., Bp. III.

Néhány KERESKEDELMI és LOGISZTIKAI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Földgáz-kereskedelmi működési engedély
▪ kereskedelmi szerződés
▪ Készletnyilvántartó program leírása
* Webshop-szerződési feltételek fordítása
▪ Termék terjesztési- és marketing terv
▪ ELEKTRONIKUS JÁTÉKOK - HASZNÁLATI UTASÍTÁS
▪ ELEKTRONIKUS JÁTÉKREPÜLŐ HASZNÁLATI UTASÍTÁSA
▪ Emelő berendezés értékesítési feltételek (fizetés, szállítás, oktatás)
▪ Árajánlat
▪ Fizetési-, biztonsági- és szállítási feltételek
▪ KIZÁRÓLAGOS FORGALMAZÓI SZERZŐDÉS
▪ Üzletszabályzati megállapodás
▪ Szállítási, fizetési információk
▪ Általános üzleti feltételek
▪ Ajánlat MOBIL KEVERŐTELEP Transzportbeton termelésére
▪ Szerződés: KEVERŐTELEP LESZÁLLÍTÁSA KÉSZREKEVERT BETON GYÁRTÁSÁHOZ
▪ Árajánlat
▪ Forgalmazói szerződés
▪ Használati útmutató és garancia fordítása

Egészségügy, életmód, szépségápolás

Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Bp.
3D Bt. - fogászati berendezések, Bp., IX. 
HODENT Kft, Hévíz (Zala megye)
HEALTH AND BEAUTY Business Media Kft., Budapest, I. 
FRISÖR KLIER KFT.
HairCare Professionals Kft. (WELLA)

Néhány EGÉSZSÉGÜGYI (orvosi) szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Klinikai tanulmány: szinopszis (orvosi szakszöveg)
▪ Egészségügyi szakvélemény
▪ onko-pulmonológiai centrum ismertetése
▪ ALKOHOLSZINT MÉRÉSÉRŐL SZÓLÓ JELENTÉS
▪ orvosi leletek és zárójelentések
▪ orvosi dokumentációk
▪ Fogászati termékismertetők
▪ Egészséges ivóvizet szolgáló vízvezeték szerelvények: Termékáttekintés
▪ Állategészségügyi ellenőrzés: hús készítmények - jegyzőkönyv
▪ orvosi zárójelentések
▪ orvosi műszerek - digitális képalkotó eszköz (röntgen készülék), használati utasítás fordítása
▪ Fodrászati üzletág működési szabályzata és termék leírások
 WELLA és egyéb szépségápolási prospektusok fordítása

Mezőgazdaság, mezőgazdasági gépek

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest V.
AXIAL Kft., Baja (Bács-Kiskun megye)
BCE - Kertművészeti Tanszék
Buapest, XI. 
Bauer Hungária Kft, Szolnok (Jász-Nagykun-Szolnok megye)

Néhány szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK:

▪ Libatömés - általánosságban nem állatkínzás
▪ Gyümölcsgazdálkodással foglalkozó cég bemutatkozása
▪ SZERZŐDÉS sertéshús minősítési munkálatok végrehajtásáról
▪ Hússzállítmány visszaküldéséről szóló nyilatkozat
▪ Traktor sorozat: prospektusok, gépkönyvek, használati utasítások fordítása

Pénzügy, bank, biztosítás, közgazdaság

OTP Ingatlan Alapkezelő Zrt., I. Bp.
OTP Ingatlanbefektetési Alap.
OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő Zrt.
INFO ART - Sportlétesítmény, Bp. III. ker.
VIP Vagyonkezelő Ingatlanhasznosító Pénzügyi Tanácsadó Zrt. 
Székesfehérvár (Fejér megye), www.viprt.eu 

PSP Siklóssy és Partner Vezetői Tanácsadó Kft. Budapest, V
INVESTA, Bp. II.
P&Bert Management, Budapest, V
SANDVIK Kft. Bp. VII.
ANZSÓ 2001 Kft. Bp., XIII.
Aba Rt. Bp, I.
ORCO PROPERTY GROUP Bp. VI. 

Néhány PÉNZÜGYI-, BANKI-, BIZTOSÍTÁSI és KÖZGAZDASÁGI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ Vételi opció határidős különbözeti ügyletekre
▪ Tőzsdei tranzakció: feltételek, eljárási gyakorlat, értékelés, elszámolás
▪ Tanácsadói szerződés
▪ Adóbevallások
▪ referenciaköltségek elemzése
▪ KSH jelentés (adatszolgáltatás) kutatási, fejlesztési adatokról
▪ OnlineBanking Brokerage - használati utasítás
▪ Fix kamatozású, rövid lejáratú forgóeszköz finanszírozó devizahitel szerződés
▪ Pénzügyi beszámoló
▪ Mérleg
 Sportlétesítmény gazdálkodása, gazdaságossági elemzés üzemeltetésének
▪ Egészségügyi központ finanszírozása
▪ átutalási megbízás
▪ számlakivonatok
▪ RÉSZVÉNYVÁSÁRLÁSI MEGÁLLAPODÁS
▪ SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS PÉNZÜGYI FELTÉTELEI
▪ Faktoring pályázat fordítása

Néhány BIZTOSÍTÁSI szakfordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

10 32 aszfalt gyártás: modifikáló telepek és additív adagolók -magyar tolmácsolás szerelési munkálatoknál
▪ Kárszemle jegyzőkönyv
▪ Biztosítási szerződés
▪ Kockázati jelentés
▪ Biztosítási kötvény és adóigazolás
▪ honlap fordítás - cégismertető

Jogi és hivatalos fordítás

BÁRD ÉS CSERIi és TÁRSAI Ügyvédi Iroda Budapest V. 
DR. SIMONFAY TANÁCSADÓ KFT. Budapest, VI.
BRFK és NAV 

Néhány JOGi és HIVATALOS fordítás a fordítóiroda eddigi munkáiból:

▪ születési anyakönyvi kivonat
▪ halotti anyakönyvi kivonat
▪ házassági anyakönyvi kivonat
▪ bizonyítvány
▪ diploma
▪ erkölcsi bizonyítvány
▪ munkavállaláshoz szükséges dokumentumok

Céges ügyek
▪ alapító okirat
▪ alapítói határozat
▪ társasági szerződés
 bírósági határozatok
▪ cégkivonat
▪ végzés: cégbejegyzés
▪ aláírási címpéldány
▪ taggyűlési határozat
▪ társasági szerződés módosítása és taggyűlési jegyzőkönyv
▪ együttműködési és szindikátusi szerződés
▪ taggyűlési jegyzőkönyv
▪ társasági szerződés betéti társaság alapítására
▪ franchise megállapodás
▪ titoktartási szerződés
▪ Gazdasági társaságok működésére vonatkozó jogszabály gyűjtemény fordítása
▪ törzsbetét átruházási szerződés
▪ vállalkozói szerződés
▪ szerződés üzleti képviseletről
▪ foglalkoztatási szerződés
▪ megbízási szerződés gazdasági tanácsadásra
▪ munkáltatói rendes felmondás
▪ franchise feltételek
▪ jelentés jogi átvilágításról társasági üzletrész vásárláshoz
▪ szolgáltatási szerződés módosítása
▪ bérleti megállapodás
▪ általános vásárlási és szállítási feltételei
▪ kizárólagos forgalmazói szerződés
▪ titoktartási megállapodás
▪ meghatalmazás
▪ munkaköri leírás
▪ vállalkozási szerződés
▪ együttműködési és titoktartási megállapodás
▪ meghívó taggyűlésre
▪ a jelenlegi használatos vámjogi eljárás - preferenciajog - aktív feldolgozás
▪ Európai unió hivatalos lapja - Európa a Polgárokért program (Hajdú-Bihar megye)
▪ általános szerződési feltételek
▪ megállapodás
▪ keretbiztosítéki zálogszerződés
▪ adásvételi szerződés
▪ szoftver licensz szerződés
▪ adásvételi előszerződés

NAV, Rendőrségi, bírósági ügyek
▪ határozat nyomozás felfüggesztéséről
▪ jegyzőkönyv feljelentésről
▪ ellenkérelem
▪ rendőri eljárás és határozat
▪ bírósági határozat
▪ feljelentési jegyzőkönyv
▪ nyomozati eljárás dokumentumainak fordítása
▪ bírósági ítélet

Egyéb jogi fordítások
▪ ingatlan bérleti szerződés
▪ adaptációs eljárás levelezésének fordítása
▪ kormányrendelet a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról
▪ kát megtérülés vizsgálat - magyar energia hivatal
▪ adatvédelmi nyilatkozat &l</s

Az ingyenes próbafordítás lehetősége mellett most további 6% kedvezményt biztosítunk megrendelésére!

Kérjen ingyenes próbafordítást!