NONSTOP FORDÍTÁS – ONLINE DÍJKALKULÁTOR

5 dolog, ami mindenképp kell, hogy fordítóvá válj

Mielőtt szakmát választasz, érdemes megvizsgálni, megvannak-e benned azok az alapkészségek, amire az adott szakmában szükség van. Tényleg olyan alap dolgokra gondolunk, minthogy egy asztalos nem lehet gyenge fizikumú, hiszen nehéz tárgyakat kell mozgatnia, egy toronyugró nem félhet a víztől, és egy orvos sem a vértől. Ahhoz, hogy jó fordítóvá válj, kellenek alapkészségek. Összeszedtük neked mik ezek, szerintünk.

5 dolog, ami mindenképp kell, hogy fordítóvá válj

A fordító

Fordítónak lenni (vagy azzá válni) senki nem fog csak azért, mert kettő, vagy több idegen nyelven tökéletesen beszél. Ez még éppoly kevés, mintha egy focista úgy lenne focista, hogy azon kívül, hogy veszélyesen rúgja a szabadokat, semmi más haszna nincs a pályán. Ahhoz, hogy fordító legyél, szükséged lesz alapkészségekre, amiket folyamatosan fejlesztened kell, mert a nyelv, és a körülmények is fejlődnek. Íme a fordító alapkészségei.

Koncentrációs képesség

Írhattuk volna azt is, hogy az értő figyelés képessége. Egy jó fordító – mielőtt lefordítja az adott szöveget – értelmezi azt a maga kontextusában. Ha bárhol, bármilyen kétsége merül fel, akkor kutat, kérdez és érdeklődik, arra koncentrál, hogy megértse.

Koncentráció - fontos tulajdonsága a sikeres fordítónak

Ezt a képességet a mindennapi életben egyébként is lehet gyakorolni, ha értő figyelemmel fordulsz a másikhoz, és megpróbálod a helyzetbe képzelni magad.

Íráskészség

Magyarországon ez különösen fontos, mert a legutóbbi jelentések szerint a gyerekek 25%-a funkcionális analfabéta, ami azt jelenti, hogy az alapok biztosan nincsenek meg 4-ből 1 gyereknél. Az íráskészség azért fontos, mert akkor tudsz jó fordító lenni, ha ismered az élő nyelvet, hatalmas a szókincsed. Ezt legkönnyebben rengeteg olvasással lehet fejleszteni, és most nem kifejezetten a klasszikusokra gondolunk.

Kulturális intelligencia

Nagyon sokat számít a kulturális intelligencia. Egy jó fordító ismeri a kettő (vagy több!) ország közötti kulturális különbségeket, a határokat, azt, hogy mi az elfogadott, az elvárt, és mi az, ami még éppen belefér.

Kultúrális különbségek és intelligencia

Most nem olyan különösen kirívó dolgokra gondolunk, mint a bolgár és a magyar igenlő fejtartás közti különbség; sokkal inkább az árnyalt, nem egyértelmű, ám mégis jelenlévő különbségekre kell ügyelni. Azért fontos a kulturális intelligencia, hogy a fordító felismerje a valódi szándékot, vagy akár egy-egy szóból tudjon következtetni. 

Számítógépes ismeretek

Természetesen nem arra gondolunk, hogy a fordító tudja bekapcsolni a gépet, vagy a lefordított anyagot abban a formátumban adja át ahogy a megrendelő kérte; ez tulajdonképpen már majdnem minden szakmában elvárás.

informatikai ismeretek

 

A szövegszerkesztő szoftver „haladóbb” funkcióinak ismerete mellett nem árt, ha fordítástámogató technológiákkal is tisztában van, és tudja őket kezelni.

Time management

Nagyon fontos készség. A legtöbb fordító otthonról dolgozik, ezért maga osztja be az idejét. Ha nem jó az időbeosztásod, ha nem tudod melyik feladatra mennyi időt kell szánni, vagy nem tudsz a feladatok között priorizálni, akkor előfordulhat, hogy kicsúszol az időből. Ugyanilyen bosszantó az, ha nem tudsz egy „munkasarkot” kialakítani a házban, ahol dolgozhatsz, ezért állandóan zavarnak, és a munka minősége is hagy majd kívánnivalót maga után. Ezeket el kell kerülnöd.

Nálunk csak olyan fordítók dolgoznak, akik a fenti készségekkel rendelkeznek. Neked mit fordíthatunk? Árajánlatkérésért kattints ide!

Árajánlatot adunk 2 órán belül!
Vissza

Új szolgáltatás - online díjkalkulátor!

Nonstop fordítás szolgáltatásunkkal most akár e-mail váltás nélkül, azonnal konkrét díjszabást kaphat fordítási projektjére. Az online űrlap 2 perc alatt kitölthető, a fordítandó dokumentumok feltöltésével pedig kiszámoljuk a fordítás pontos árát, mennyiségi és ismétlődési kedvezményekkel együtt! A megrendelést akár azonnal véglegesítheti, vagy elküldheti a kapott árat e-mail címére. 

Tekintse meg online fordítási díjkalkulátorunkat!

Archívum

    Az ingyenes próbafordítás lehetősége mellett most további 6% kedvezményt biztosítunk megrendelésére!

    Kérjen ingyenes próbafordítást!